Díjnyertes pályaművek

I. helyezett

Major László:

 „Csak aki hűtlen volt, az lesz elfeledve” – magyarság és hazaszeretet Kiss Dénes verseiben az ezredfordulón

Kiss Dénes lírájában az alanyi költészettel szemben hangsúlyosabb szerepet kap a tárgyi költészet, s azon belül is nyomatékkal van jelen az irodalom közösségi funkciója. Már az ötvenhatos forradalom kitörésének másnapján megjelent Velünk vagy ellenünk című verse is költészetének ezt a vonulatát tükrözte. A rendszerváltás utáni kiútkeresés kudarcainak hatására az író, költő, nyelvkutató lírájában a literatúra eme társadalmi szerepe tovább élt, verseinek fókuszában tartva a magyarság sorsdöntő kérdéseit.

Kiss Dénes számos versében megjelenik a nehézségekkel terhelt, de dicső múlt. Nem csak a közelmúlt, de a régmúlt jelképes eseményei, emblematikus alakjai is felsorakoznak verseiben, hogy aztán a hozzájuk kapcsolódó gondolataival a költő a jelennek üzenjen. A Fölnégyelt királyban önmagát Koppányhoz, az „ősi rokonhoz” hasonlítja, aki igaz antihős mivoltában, szüntelen tagadásával, de mégis hozzájárult a magyarság történeti tudatának alakításához. Ilyen atavisztikus kapcsolat köti a másik pogányhoz és kiátkozotthoz, Vazulhoz is. E dacoló elődökkel való közösségvállalásában a mai fősodorral való szembenállása jelenik meg. A Kirohanásaink című versében történelmünk másik legendás alakját, Zrínyit idézi meg. Kiss Dénes szerint, ha már minden reménytelennek tűnik, akkor a végső lehetőség méltóságunk megőrzésére, ha tanulunk a szigetvári hős példájából: „Méltóságunk a kirohanás!” – összegzi tömören az erkölcsi tartás eme parancsát. Nemcsak a magyar história nagyszerű történései, de a történelmi traumák is megjelennek lírájában, különösen fájó hangsúllyal a trianoni tragédia. Az ország területének megcsonkításával párhuzamosan a magyar lélek is sebesülést szenvedett, az álmok, remények elvesztek, s ezáltal e „szilánkország”, e „Trianon-gyarmat” ugyan „Európa kies szívetáján”, mégis Európától elhagyatva rezdüléstelen, csüggedt némaságba süllyedt.

Az ötvenhatban gyökerező élményanyag verseinek másik nagy ihletforrása. A forradalom nemcsak a nemzet életében volt sorsfordító esemény, de személyes életútjának is új irányt szabott, hiszen az 1956. október 24-én megjelent Velünk vagy ellenünk című verse miatt kizárták az ország összes egyeteméről és főiskolájáról, börtönbe került, s Kistarcsára internálták. Ötven év távlatából is szűnni nem akaró lelkesedéssel idézi meg „ötvenhat nagyhatalmát”, azt az őszt, ami „szüntelen ragyogás” volt, amely elszántság, bátorság és hit példáját adta a későbbi nemzedékeknek. Ahogy a Szauruszok hajnalban című verseskötetének utószavában fogalmaz: ötvenhat következtében „kis, csonkolt hazánk visszakerült a térképre, és évszázadok ködéből kinőve, újra megjelent a világ köztudatában.” Az ellenpont Kiss Dénes számára a jelenben testesül meg, ahol reménytelennek tűnik „sorsunk visszafoglalása.” Ha Kiss Dénes magyar históriából merítkező verseit a bennük előforduló történelmi események szerint helyezzük időrendbe, akkor a jelenhez eljutva egyre komorabb, borúlátóbb kép tárul elénk. Maró pesszimizmussal festi le korunkat, s javító szándékkal ugyan, de keserűen ostorozza a rászedett, tudatlan, „elcsőcselékesedett” magyar népet.

A rendszerváltás keltette bizakodást felváltó kiábrándulás hatására Kiss Dénes „új hódoltságként” kezdett tekinteni a kilencvenes évektől kezdődő korszakra. Ez a hódoltság nem a közvetlen fizikai elnyomás eszközeivel nyer teret, hanem a lélek leigázására törekszik. Ahogy a Hódoltság című kötet címadó versében fogalmaz „gőgre ricsajra és tolvajlásra” épül ez a hatalom, s benne a pénz minden alfája és ómegája, miközben a médiából kiáradó hazugság a lelkeket fertőzi. Ilyen közegben emésztődik a költő,

„hogy megmaradjon magyarnak
ebben az új hódoltságban
keservek közt is a magyarság.” (Magam)

A fent vázolt válságjelenségek, a sorvadás, a „senkisedés” egyik okaként a múlt értékeinek, álmainak, szent eszméinek elfeledését jelöli meg a költő. A magyarság emésztődésének további oka, s legszembetűnőbb jele is egyben a kultúra mélypontra süllyedése: miközben az ország a „bamba butító képernyőt” bámulja, s a „felszínen habzik csatornák alja” addig „lagzilajcsi népe győz / Kossuth, Petőfi nemzete felett.” S e kulturális dekadencia következtében a Trianon miatt amúgy is csonkított magyarság még inkább darabjaira hull, az ország „repeszországgá”, „szétkoncolt maradékká” válik. A Megtörtént című versben tovább szövi ezt a gondolatot, s a nemzethalál sajátos képét tárja elénk, az elgondolást, hogy megeshet, hogy nem lesz több magyar, csak lakosok lesznek, kik nem akarnak nemzetet. A Hódoltság című kötet záró versében, a Pusztulásunkban még tovább megy, s keserű pesszimizmussal fogalmazza meg az alábbi sorokat:

„Pusztulj magyar senyvedni minek?
E világon nem kellesz senkinek”

A jelenről szóló komor, pesszimista reflexióit át-átszövi a nemzet hanyatlása miatti aggodalom, s lényegében épp a magyarság hanyatlása miatti emésztődés íratja vele ezeket a borúlátó sorokat. E kínzó nyugtalanságokkal terhes lírából szinte sorról sorra átsüt a hazaszeretet. A Repeszország című költeményben a hazaszeretet parancsát így összegzi: „öleld szívedhez e repeszországot.” Kiss Dénes versei ritkán szólnak a remény hangján, s a költészet szerepét illetően sem bizakodó: a Hódoltság és a Lázvert március című köteteket is a „Nem jó ma versnek lenni” kezdetű soraival indítja. Ennek ellenére úgy látja, hogy ha valami még megmentheti a magyarságot, akkor a szellem ereje az, aminek a poézis is szerves része, hiszen – ahogy fogalmaz – „a költészet elsősorban eszmeképzés”, s „a gondolkodás legmagasabb rendű formája”. Emellett az anyanyelv megtartó erejében, és a hűségben bízik, akár a forradalom eszméihez való ragaszkodásról, akár a magyarság melletti kitartásról van szó. Ahogyan az Alapkő című versében írja ez a szilárd hűség az az alap, amire építeni lehet, s „csak aki hűtlen volt, az lesz elfeledve.”

II. helyezett

Varga Fanni:

„Szavak méhéből föltámad újra a múltunk”

Töredelmesen be kell vallanom, hogy a pályázati kiírás megtekintésekor még nem is sejtettem, hogy én már gyermekkoromban találkoztam Kiss Dénes gondolataival, de csillapíthatatlanul felkeltették kíváncsiságomat a felhívás bekezdésében olvasottak. Mindenképpen tudni szerettem volna, ki lehetett az az ember, akiért ily gyönyörűen hangzó célkitűzés született, hogy „árván maradt fáklyáját tovább vigye” valaki? Megismerve hitvallását, hűséges elkötelezettségét, csak azt kívánhatom: bárcsak tenné minden magyar!

Életrajzát elolvasva a kulcs a szívemhez és a kezdő lendület az esszé megírásához Kiss Dénes hazafisága lett, személyes, legbensőbb családi indíttatásból, mert nem tudom nem párhuzamba állítani anyai nagyapám emlékével. Az ember természetszerűleg keresi a közös pontokat ismerkedéskor, ami jelen esetben egyértelműen 1956 volt.

Bár nekem csak öt éves koromig adatott meg nagyapám, de életem végéig kitörölhetetlenül belém ivódtak az október 23-i családi összejövetelek, merengések, közös könnyek. Nagyapám olyan erős, olyan férfias, olyan karakán ember volt, de azon a napon mégis úgy sírt, mint egy gyerek. Feltétel nélkül hiszek a sorsszerűségben, abban, hogy nincsenek véletlenek, mert nem lehetett véletlenszerű, hogy az építészhallgató műegyetemista nagyapám éppen október 23-án született, de az sem, hogy még az anyukám is 1956 eseményeit húzta főiskolai felvételijén történelemből.

Nagyapámat évről évre egyre jobban megviselte a tudat, hogy oly sok ember halt meg a szeme láttára értelmetlenül. Saját egyetemi hallgatótársai, utcabeliek, alkalmi, de onnantól kezdve örök barátai, „a fiúk”, majd a megtorlás kegyetlen momentumai tették fel az i-re a pontot, ahogy elvitték őket az ávósok és kegyetlenül verték, kínozták, majd retorzió gyanánt bezárták. Úgy érzem ezt soha, de soha nem tudta feldolgozni lelkileg és már csak ezért is és a társai iránt érzett tiszteletből sem tudok kívülállóként gondolni a történtekre. Egyenesen szívbéli kötelességemnek érzem a múltat nem eltemetni, hanem méltóképp emlékezetben tartani, illetve a magam módján továbbadni.

Amikor Kiss Dénes életrajzából kiderült számomra, hogy Velünk vagy ellenünk című versét október 24-én megjelentették az egyetemi lapban, majd a Nemzeti dallal karöltve szavalták helyszínről helyszínre eszmetársaiknak, azonnal rákerestem és elolvastam az interneten. Biztossá vált bennem a tudat, hogy nagyapám is elsők közt hallhatta és a többiekkel együtt lázasan skandálhatta a sorait, hogy

„Itt visszalépni nem lehet!”
„Döntsd el magyar, döntsd el diák…”
„Holnap késő már!”

Micsoda felnőtt, felelősségteljes, elkötelezetten bátor gondolkodás húsz évesen! Mennyire elkeserítő lehetett Magyarország helyzete minden tekintetben! Ezt a kétségbeejtő, megalázó állapotot tükrözi Krassói Dániel szavaival élve ez a „suhanc-vers”, mely a kor jellemző hangulatát öntötte kivételesen szemléletes módon formába. Hazafias, buzdító, szemeket és értelmet nyitogató stílusa egyenesen kiköveteli, hogy napjainkban is hasson a hallgatóságra.

Eszközökben sem válogatott, merészen, nyersen illette a magyart, vakondoknak, birkafejűnek, gyávának, fásultnak nevezte az embereket, direkt hergelve, provokálva agitálta őket a diákokhoz való csatlakozásra. A nagy szavak és fennköltnek tűnő gondolatok ellenére, olyan tiszta érzelmeket közvetít ez a vers, melyek kétséget kizáróan elemi erővel érvényesülnek ma is az odaadó szívekben-lelkekben.

Kivételesen magasztos, felemelő érzés lehetett Kiss Dénes számára, hogy Petőfi legszimbolikusabb versével szólhatott együtt a tömegekhez, de óriási árat fizetett érte. Bebörtönözték, életre szóló testi-lelki sebeket, soha be nem gyógyuló maradandó sérüléseket szerezve ez által, a további alantas szankciókról, nem is beszélve. Viszont meggyőződésem és nagyapámra tekintettel is emelt fővel írom le, hogy az igaz embereket semmilyen elrettentő eszközzel nem lehet megtörni, amire bizonyíték lehet e két csodálatos sor is:

„Mert úgy vagyok magyar, ahogy a vers, a dal, a szó.
Megölhető, de soha át nem változtatható.”

De bizonyossá vált az oly fiatalon megírt Velünk vagy ellenünk arra is, hogy a tiszta szívű költők tehetsége égi adomány, erre a képességre csak is születni lehet kiváltságosként. Valószínűsítem, ebben rejlik Kiss Dénes sokoldalúsága, terjedelmes és határtalan játéka a szavakkal, szóképekkel, elementáris hatása az emberekre.

E versen való elmerengés hozadékaként tizenkét bennlévő kötetet kölcsönöztem ki a könyvtárból, melyeket végigolvasva elmondhatom, hogy „be lettem oltva Kiss Dénessel”. Annak ellenére, hogy nem könnyed irodalmi tapasztalat egyik sem, képtelen voltam letenni a kezemből bármelyiket is.

Legeslegnagyobb élményem, ha összegeznem kellene a legtömörebben az olvasottakat, hogy Kiss Dénesnél nincs tabu, különösen hazafias alkotásaiban, melyek ’48 – Trianon - ’56 hármas spiráljában forognak. Olyan, már-már szemérmetlennek tűnő őszinteséggel fogalmaz, mint akinek semmi félnivalója, mintha személyes pártfogója lenne maga a Szűzanya. Akarva akaratlan a fülemben cseng a Boldogasszony Anyánk dallama, különösen a következő részlete:

„Irtsd ki, Édes Anyánk, az eretnekséget,
Magyar nemzetedből a hitetlenséget”

Kiss Dénes maga is szüntelenül figyelmeztet, kioktat a magyarok hitetlensége miatt, beleértve a hazát, önbizalmat, történelmet, tisztességet, hűséget is. Úgy érzem, egyenesen elvárja, hogy belénk, magyarokba kódolva legyen a kiolthatatlan hazaszeretet és Petőfi eszmeisége. Ennek érdekében a szemléletességet helyezi minden eszközzel az előtérbe: verseinek jól érzékelhető ritmusa, gyönyörű íve van, szándékosan kerüli a központozást, a szóképek minden formáját használja – a metaforát, a szinesztéziát, a megszemélyesítést, az allegóriát, a jelképet, vagyis mesterien hat szívünkre. Számomra a témában a legizgalmasabb, leghatásosabb költeménye a JAJ! A NÉP! és egyik kedvencem a Szívcsúcsokon című zászló formájú képverse, de csak a Bródy János féle kívánsággal, hogy ne legyen az a zászló játéka mindenféle szélnek.

De határainkon túli magyar testvéreinkért is harsányan kiáll és tudtára adja a kívül maradottaknak, hogy nagyon fontosak nekünk, és kéri, hogy ők is érezzék ugyanezt irántunk.

A következő rezümében Kiss Dénes hazaszeretettel átitatott verseiből válogattam néhány sort, melyeket úgy kötöttem össze, hogy láttassam legbelsőbb érzéseimet, tiszteletemet.

 

Holt gyermekek szélvert kórusában
az én hangom is ott énekel!

Zeng bennem kórusa
falusi éjféli misének…
DE …megfeszül hetvenhét ágra…
PEDIG …az együtt zengés szólama
A földi béke mennyországa…
MERT, HA …évezredekből fakadt az ének
S e hitnek görbültek a térdek…
…kikben megszentült az embererő…
…a hazavonzás ereje…
…ez mint a haza megszentülete!...
…istenteremtő szerelemmel.
DE Van-e még szívünkig való hazajövetel?...
VAGY …mi vagyunk az elszánt
vesztesek?...
…Mert félek, félek, félek…
…hazug tobzódás
ez a tankos-bankos
vérvevő jövet-menet!
…Hol – volt – ország? Van – ország?
…s megcsúfolt a léleknagyság…
HISZ …Gyertyát is csak szemünk gyújt
majd azt is elfújják -
Arra vár e föld alá bújt
nagy szélhordta ország?!
MINT …emberálmodta Isten vicsora…
…lelkében is már hajléktalan…
…Vagyunk átkozott Trianon-gyarmat…
…Szakad, száll szét az ország!...
…S hallgasd Ady miről kiabált…
…Agyvakító bömbölések foglya….
…Lüktesd ki szívedet a napra!...
…Esküd add s ha kell átkod…
LÉGY…MAGYARNAK EMBER
EMBERNEK MAGYAR!
…LANkadatLAN…
HOGY LEGYEN …ez a múltat szülő jelen…
HOGY NE LEGYÜNK …semminél semmibb semmi…
VÉLETLENÜL SE …senkisedettebb semmi!
INKÁBB …elszántságban megdicsőülni
MINTHOGY …dáridós lagzilajcsi népe…
…Eszmény helyett bódító bóvli… LEGYÜNK
MOST …eltűnődöm:
mulassak –e vagy imádkozzak?!
EZÉRT HÁT …Hasadjon föl az ősapákig…
AMIKOR …a haza még szívverés volt!...
MOSTANRA PEDIG …Minden sebet hazugság takar…
S …Nemcsak lelkünk gerincünk is roppan…
PEDIG …Petőfi űzetve izen…
…Forradjon össze tiszta lázban
végre a dúlt magyar világ!...
AKÁR Átlyuggatott szívek őszén…
MIKOR …Októberek könnye pereg…
S …Ideje van az igazságnak…
ANNYIRA, HOGY A …Belegondolók fáznak…
MA IS …rettentő magyar gyász van
S AZ …ország keblén gyász – kokárda…
DE …Kongassunk feltámadásra
szemnek észnek megnyitására…
…hogy valami hiányzik…
…hogy az igazság létezik!...
…És a sebek
láttassák meg…
…az országló
hazaárulást!
MOSTANTÓL… Forradjon össze tiszta lázban
végre a dúlt magyar világ!
DE …Nem erőszak; eszmény adhat csak igaz hazát
MERT …szívünk gyökere Magyarország!...
HOL …nyelvünkön a nyelvünk éljen
szülve-halva is dicsérjen!
KISS DÉNESNEK IS …Ez volna a jó

 

Miskolc, 2015. március 15.